Konraad a Cégépítő Blog

Érdekességek, tippek trükkök a menedzsment világából

A monoton pötyögést kb két vásárlásonként megszakítja egy kiáltással: Marika mennyi is tegnaptól a kinderbuenó? Rövid konzílium: erre az van írva, hogy ennyi, de erre meg az, hogy annyi...hívjátok fel a Dezsőt, ő árazta leutóbb.

Kihasználom, hogy egy pillanatra felnéz a pénztáros, és bátortalaságot színlelve megkérdezem: esetleg nem lenne jobb egy vonalkód olvasó? Ó uram-feleli kedvesen, de a legnagyobb természetességgel: nem lesz itt olyan. Akkor a legtöbbünknek nem lenne munkája. Elég lenne két ember; az egyik aki feltölti az árut, a másik meg a pénztárban. A többiek nem kellenének.

Elgondolkodtam....

Vásárlóként -és kizárólag vásárlóként- nagyon örülnék neki, ha végre eltűnne innen ez a kisbolt és átvenné a helyét valami rendezettebb, modernebb és gyorsabb. Szebb és sterilebb.

Közgazdászként -kizárólag gazdasági szempontok alapján- úgy sejtem, előbb-utóbb el is fog tűnni. Ezt így drágább fenntartani, ráadásul lassabb a kiszolgálás. Gazdasági alapon el kell tűnnie, amint kényelmes közelségben megjelennek modern technikával működő boltok. Közgazdasági értelemben ez a fejlődés, azok az emberek, akik naphosszat áraztak, pötyögtek, átállnak valami olyan munkára, aminek nagyobb értéke van (és nem tudja egy gép olcsóbban és jobban ellátni).

A városban élő társaslényként viszont lehet, hogy rajtavesztenék, ha eltűnne ez a bolt. Mert igaz, lassú, de mi van, ha közben beszélgetek pár szót ezekkel az emberekkel? Mi van, ha néha kapok valamelyikőjüktől egy kedves mondatot, ami feldobja a napomat? Mi van, ha meg tudom kérni őket, csörögjenek rám, ha megjön az áru, amit szeretnék (netalántán félreteszik)? És mi lesz, ha miután átvette a vonalkódos rendszer a munkájukat, már nem fogják tudni átképezni magukat, mondjuk, mert idősek?

--- | ---